Language: Hungarian
Pairings: SuFin (EstFin, FinBelg??)
Happy Halloween
--
Berwald, Egy egyszerű ember volt a szegény emberek soraiból. Sose panaszkodott, hiszen élete ennek ellenére jó volt. Volt egy lakása, melyet szülei hagytak rá, volt elég pénze, hogy fenntartsa magát. De mégis őt, mindezt háta mögött hagyva, városról városra járt, hogy megtalálja az életének a célját.
Mindez egy pár hónapja történt. Stockholm utcáin sétált, a szokásos sétáján, mikor meglátott egy kocsit megállni nem messze tőle az egyik épület előtt. Egy férfi lépett belőle. Fiatal volt és ártatlan, egy pillanatra, mintha Berwald felé is nézett volna, aki így láthatta a szép kékes szemeit.
Ő volt az.
Berwald látta, amint belépett az épületbe. Színház. egyből a zsebeiben kezdett kutakodni, hogy megnézze, van e nála elég pénz. Követni akarta a férfit. Tudni akarta, ki ő. Összes pénze elment volna a drága pénzére, de nem bánta, besietett az ajtón, majd a kasszához lépett jegyet váltani.
Az eladó ránézett, végigmérte a férfit, és mondta, hogy már minden jegy elkelt. Nem mondott többet. Berwald Tudta, hogy nem igaz. Magára kellett néznie és látnia, hogy nem épp a leg megfelelőbben van öltözködve. Kopott kabátja, ami már több helyen utólag lett befoltozva. Csak azért hordta, mert szerette, nem érezte, hogy valaha szüksége lesz új ruhákra.
Leült a kőre a színhát bejárata előtt és várt. Órákig várt, míg az előadásnak vége lett. bámulta az eget, ahogy az a nap lementével egyre változtatja színét a kékből, a narancssárgába és rózsaszínbe, majd a lila árnyalatából a setétkékbe.
Emberek vonultak ki. Mind kiöltözött magasabb rangú emberek. Grófok, és bárók, esetleg kisebb nemesek, vagy egyszeri pórnép, aki meg tudta fizetni. Ez a színház nyitott volt mindenkinek, akinek volt pénze.
Berwald elaludt a fal tövében. Semmit se látott a kivonuló tömegből. egy rendőr szólt rá, aki épp arra sétált, hogy ne aludjon ott. talán csövesnek nézte, és egy ilyen helyen nem örültek a hajléktalanoknak. Berwald látta, amint pár ember épp beszáll még kocsijába. De Őt már nem láthatta.
Város nagy, és sok ember él itt, és nehéz kideríteni, hogy ki kicsoda. egyetlen lehetősége volt, hogy visszatér ide, ér vár, hogyha Ő újra eljő.
Másnap első dolga volt, hogy összeszedte összes pénzét, egy jobb ruhadarabok keresett elő, és vett magának egy hosszú kabátot. Megtalálta, még apjától ráhagyott régi karóráját. szép és drága óra volt, ami a családjuké volt egy ideje.
A Színház előtt várt és várt, de Ő nem jött. Nem adta fel, már ott volt a nyolcadik napja, mikor maga a jegypénztáros is kiment hozzá.
- Hát te megint itt vagy? - mondta. - Mi a neved?
- Berwald. - válaszolt tömören.
- Vezetéknév?
Berwald csak fejét rázta, sose volt senki. családjának sem.
- Értem, szóval, te is egy van azok közül, akik nem nemesek egyáltalán, de akkor mit akarsz te egy ilyen helyen? Kulturálódás? Olvasni tudsz? Mert akkor ajánlhatom neked a könyvtárat is, megadom a listát azoknak a műveknek, amiket itt előadnak.
- Nem. Várok valakit.
- Oh, az érdekes. elég sok ember jár erre. Ha jönne, adok neked egy ingyen jegyet, napok óta itt vársz de nem jössz be. Majd én állom neked a jegyet.
Berwald csak bólintott. A kasszás befelé indult, de még a bejáratnál visszafordult:
- Amúgy a nevem Athur. Athur Kirlkand. Ajánlom, hogy vegyél fel egy vezetéknevet, az előrébb tud vinni a nemesek felé.
A férfi eltűnt a kapuk mögött. Berwald leült a kőre és várt tovább. Emberek jöttek a színházba, csak Ő nem jött. Berwald megvárta a végét az előadásnak is, hátha csak késik esetleg, és hogy későn toppan be. De nem így történt. Már sokadik napja semmi nyoma.
Másnap Berwald odalépett a kasszáshoz, aki már nem lepődött meg, hogy megint itt járt.
- Van listád azokról, akik itt vesznek jegyet, esetleg előre foglalnak?
- Ó, persze, hogy van! Sokan előre vásárolnak, főleg a grófok, és bárók. aztán vagy jönnek, vagy nem. Nekik ez kis pénz. Melyik nap?
- Szerda. Több mint egy hete.
- Lássuk - Athur a könyvét kezdte el lapozgatni a foglalásokkal és jegyvásárlásokkal kapcsolatos dolgokat nézegette. - Milyen névvel?
Berwald csak a fejét rázta. Nem tudott semmit. Talán báró lehetett, a csicsás hintóból. De nem tudta, hogy ez esetleg segítene e.
- Elnézve, szinte mindenki, aki itt volt, az jött egy-két napon belül újra, hiszen több előadás is ment a héten. Van egy-kettő, akik nem, mivel napok óta itt vársz nyitás óta, gondolom, ők akkor nem vettek jegyet. Azt hiszem leszűkült a kör. de még mindig van… - elkezdett számolni ujjával a nevekre mutogatva. - hát van még hét ember, bár ebből egy öreg házaspár.
- Bárók?
- Báró? Csak egy Báró van itt, Báró Braginski, két személyre foglalva. Azt hiszem, valami orosz család, akik valahol vettek egy birtokot, és ideiglenesen voltak itt Stockholmban.
- Elmentek?
- Hát nem hinném, mert van még egy foglalásuk vasárnapra. De ők páholyban lesznek, oda te nem mehetsz, kivéve, ha ők nem engednek be. Várjál, adok neked jegyet vasárnapra.
Berwald várt, míg Athur előkészítette a jegyet, és adta volna a pénzt is, amit a kasszás férfi elutasított.
- Szerezz egy kalapot, és egy új inget, különben nem állnak veled szóba se, Berwald.
- Oxenstierna.
- Tessék?
- Berwald Oxenstierna.
Athur mosolygott, és felírta a nevet a listára.
-----------------
Eljött a vasárnap, és Berwald, Zsebében a jeggyel még nyitás előtt ott volt, hogy véletlen se kerülje el őt. Ahogy Athur is mondta, beszerzett egy drágább kalapot, és egy új inget, és így már előkelőbben festett. Kicsit izgult. Nem is kicsit, hiszen épp egy báróval fog találkozni, és ő az köznépi viselkedésével, esetleg beszédével lehet, hogy ellenszenvüket éri el. Félt, pedig egész életében bátor volt, és többen csodálták az ő rétegében, hogy erős, és kitartó, és nem adja fel. Most se adja fel. Beszélni fog vele.
A kocsi feltűnt a sarkon, majd az épület előtt megállt, és egy magas férfi lépett ki belőle. Szőke haja fakó volt, lehet, hogy már vegyült az ősz hajszálakkal. Előkelő ruházatja nem a helye nemesekére hasonított. Ahogy Arthur is mondta, Orosz volt. Igazi orosz férfi. Megigazította a nyaka körüli sálat, majd Oroszul szólt be a kocsiba, ahol egy férfihang válaszolt. Az orosz férfi bement az épületbe, egy pillanatra rátekintett a bejáratnál váró Berwaldra, aki szintén ránézett.
Egy szikra, egyből pattant is köztük. Berwald inkább figyelmen kívül hagyta, majd a kocsi felé nézett, ahol lassan kimászott Ő, akire várt, épp próbálta felvenni a kabátját, kicsit ügyetlenkedve, majd kieste a kocsi ajtaján. Berwald lépett felé pár lépést, ha esetleg kellene neki segítség, de nem kellett. Vigyorogva zavarában ránézett az őt bámuló Berwaldra.
Oroszul szólalt meg, melyet Berwald nem értett meg, és csak tekintete árulta el a fiatalabbik férfinak, hogy ezt nem érti. Hát, megpróbálkozott az ő módján egy kicsit érdekes akcentussal svédül beszélni.
- Bocsánat, túl feltűnő voltam?
Berwald a fejét rázta. Nem tudta, mit szólhatna, de nem is kellett, mert a Fiú egyből folytatta is.
- Ön is az előadásra jött? – Berwald bólogatással válaszolt. – Jó, akkor mehetünk együtt. ne mondja el apámnak, de igazából utálom a páholyokat, ön hol ül? Esetleg ülhetnék ön mellé valahol lent. Apám leszedi a fejem utána, de nem érdekel, ez az utolsó napom itt a városban, holnap megyünk az új birtokra. Ami amúgy nem új, csak még sose jártam ott, pedig elvileg anyai ágról az én birtokom. Egyelőre apám nevén van, de meg fogom kapni, előbb vagy utóbb.
Berwald mosolygott. Együtt mentek be az előadásra, ő meg hallgatta, ahogy a Fiú végig beszél. A vidámság csak áradt belőle.
- Elfelejtettem mondani, amúgy a nevem Tino Braginski. És önben kit tisztelhetek?
- Berwald Oxenstierna.
- Oh, Sose hallottam. Bocsásson meg, de a nevéről a bika csillagkép jut eszembe. nem tudom, mennyire jártas ön az asztronómiában, ha nekem kellene választanom a családnevet, a Väinämöinen mellett döntenék. Ő a finn mondák főhőse. Bár lehet sose hallott róla. Sokáig éltem Finnországban szóval sok mindent tudok az ottani kultúráról. Talán többet is, mint a szülőföldemről. Tino Väinämöinen. Ön szerint hogy hangzana?
- Jól
Berwald válaszolt tömören halovány mosollyal.
- Áh, talán meg is teszem egy nap, megtehetem. van pénzem mindenem, amit akarok, szóval, ha apám elhunyt, akkor fel is veszem.
- Miért?
- Mi miért? Miért a halála után? Mert nagyon ragaszkodik, hogy fenntartsam a családi nevet. Egyetlen fiú vagyok a családban, apám második feleségének is csak 2 lánya született. Ők most is Oroszországban vannak. Egyetlen ember vagyok a családban, aki fenn tarthatja a nevet. Apámnak nem voltak testvérei se. Nekem is csak három húgom van.
Bent kerestek egy helyet, Tino állandóan a páholyuk felé nézett, hogy lássa, hogy apja mennyire lát rá, és keresett egy helyet ahonnan kevésbé volt látható.
- Mesélne ön magáról?
- Tegezz.
- Elnézés, mi?
- Tegezz.
- Tegezni? De az udvariatlan lenne. Bár, szerintem sokkal közvetett két ember közt, nem gondolja? – kis szünet után javította: - Nem gondolod?
Berwald csak mosolygott.
- Asztalos fia vagyok, egyetlen gyerek, és van egy asztalos műhelyem, amit az apám hagyott rám.
- Szóval nem is vagy nemes, de amint látom, pénzed van, ha ennyire ki tudsz öltözni, gondolom, akkor a magunkfajták veszik a bútoraidat – mosolygott, de Berwald fejét rázta.
- Ritkán, a helyeknek készítek mindent, de épp eleget hogy jól éljek.
- Ó, ez érdekes, sose beszélgettem közemberrel ezelőtt. Bocsánat ezért a kifejezés miatt, de ez így van. Apám folyton tiltott az ilyen emberektől. Egyedül a szolgálókkal tudtam beszélgetni. de őket is utasítgatnom kellett mindig, ami jó is, meg nem is. Emberek ők is, de ha új bútor kellett, az inas ment beszerezni. neked is van inasod, vagy ilyen, nem?
- Van, egy gyerek, aki kisegít, és tanulja a szakmát nálam.
- Igen, erről hallottam! Nem rendes tanárok vannak, mint nálunk, hanem gyakorlatiasabb, nincsenek könyvek. Ugye így van? Annyira nem tudom az életet a közemberek közt.
Berwald csak bólintott, majd pillanatra felnézett, mikor elkezdődött a műsor. Tino persze végig beszélgetni akart. Faggatta Berwaldot az ő életéről, hogy él, pontosan mit csinál, esetleg mit szeret. Berwald örömmel válaszolgatott rájuk, persze a körülöttük ülők nem örültek nekik.
Előadás végeztével felálltak és még együtt mentek ki, és kint beszélgettek egy picit.
- Apámnak jobb, ha nem említem, hogy ki vagy, még a végén megharagszik, majd azt mondom, valami Gróf voltál, vagy valami.
Amint kimondta, az apja egyből fel is tűnt, nem épp lelkes tekintettel. Oroszul szólt fiához, eléggé ijesztően és fenyegetően hangzott, de Tino zavarodottan válaszolt, és az ő hangján az orosz lágyabbnak tűnt. Talán az a sok év, míg Finnországban élt enyhített az orosz kiejtésén. A magas férfi ránézett, de már egy kedves mosollyal az arcán tekintett rá és kezét nyújtotta.
- Örvendek, Oxenstierna Gróf úr.
- Szintúgy. – válaszolt, játszva a gróf szerepet.
De az orosz úr egyből elfordult és kocsijához lépett.
- Talán még találkozunk – szólt, majd beszállt a kocsijába.
Tino bólintott, és elköszönt, kezet fogva. Berwald egy pillanatra lenézett, ahogy a hideg kéz az övéhez ér, és másik kezével marasztalta, hogy felmelegítse azt. Tino egy pillanatra zavartan nézett rá, majd elkapta a kezét és beszállt ő is a kocsiba.
Berwald ott állt az út szélén és bámulta, ahogy a kocsi eltűnik az egyik utca sarkán.
---------------------
Egy hónap telt el. Berwald keményen dolgozott, hogy minél több pénzt tudjon keresni a hosszú útra. Elhatározta, hogy bármibe is kerül, meglátogatja Tino birtokát. Egyetlen dolgot tudott, a birtok nevét, így kapcsolatokat kellett építenie, hogy mégis ez a birtok hol van. nehéz volt, hiszen egy közember, ahogy Tino is mondta, alig ismerhette ezeket a helyeket, főleg, ha sose hagyta el a várost.
Szerencséje volt. Egy pár gróf látta a kis bolt kirakatában a kész bútorokat, melyek formailag meg is tetszettek, és elég hamar fel is lendült a bolt. Berwald nem is értette, honnan jött ez a sok érdeklődő nemes ember. De szerencséjére az inasok, akik az üzletet és rendeléseket leadták, ahol mind egész segítőek voltak. A cél megvolt, útbaigazítása is. kocsi híján gyalog kellett megtennie az utat. még térképet is kapott. Nem is olyan rossz fajtát. Részletes volt, minden akkori kis útvonallal, és ezen bejelölte az útvonalat, merre kellett haladnia.
Újabb hónap telt el, és bezárta a bolt ajtaját, majd a kulcsot az inasára hagyta, aki ezek után vezetni fogja a boltot, míg ő távol lesz. Összecsomagolta cuccait, mely két bőröndből állt. egy, melyben ruháit vitte, és egy, ahol a faragáshoz szükséges kis eszközei voltak, pár faanyaggal.
Az út nehezebb volt, mint ő azt gondolta. Térképolvasási képessége kicsi volt, és eltévedt. Számolt is ezzel, ezért is készül fel. Egy faluban szállt meg, ahol fizetség felét lealkudta a fogadós gyerekének készített játék árával. Rendesen kialudta magát, és másnap reggel egyből tovább is indult, miután megkérdezte, merre kell elindulnia.
Harmadik napja volt úton. nap közben leült pihenni, és az út szélén egy kis fa bábut faragott, mikor egy kocsi zörejei hallatszottak az egyik irányból. Berwald felnézett a kocsira, amely lassítani kezdett, amint látta, hogy valaki az út szélén ül.
- Mi az, jóember, hova tart egymaga kocsi nélkül? a legközelebbi falut se éri el még setétedés előbb, ha még tovább itt fog ülni!
A kocsit hajtó férfi elég vidámnak tűnt, és csak vigyorgott. Berwald eltette a kis félkész bábut a bőröndjébe, majd felvette azokat, és elindult. A kocsis lassan elindult mellette.
- Hú de beszédes itt valaki, ne vigyelek el egy darabig?
- kösz. – Berwald feldobta a két csomagját mag maga is felszállt a kocsira.
- Chris a nevem, tied?
- Berwald. Dán?
- Ja, ennyire hallatszik az akcentusom? Pedig hogy mennyit gyakoroltam! – nevetett, pedig semmi vicces nem volt. – amúgy hova tartasz?
Berwald válaszok helyett a térképét vette elő, mely picit meggyűrődött azóta, majd rábökött az ikszel jelölt pontra.
- Tudod, nézd, itt vagyunk körülbelül – hajolt oda Chris, és mutatott a térképre. – elég rossz irányba indultál, de se baj, itt végig tudunk menni, és akkor holnapután simán ott vagyunk.
- Mi?
- Ja, most ez nem nagy kitérő nekünk, mi épp Dániába tartunk!
- Kösz.
- Ó, nincs mit láttam mit csinálsz, van egy testvérpár hátul, egyik még gyerek, csinálhatnál neki esetleg valamit, oszt letudtuk a fuvar árát.
Berwald hátranézett be a kocsiba. két fiatal, inkább fiú volt, mint férfi, és elég békésen aludtak. Bólintott, de mivel a kocsi rázkódott, tudta, jobb, ha inkább a faluban faragnia, vagy akárhol is szállnak meg.
De nem így lett, elérték a falut, de annak határában megálltak, és letáboroztak. Chris a kocsi mellett tüzet rakott, mielőtt a nap teljesen lement, így volt némi világításuk is az éjszakára.
- Asztalos vagy, de akkor mit keresel ilyen messze a várostól, ha ott a voltok? ha már vándorolva árulod a portékát, akkor legalább egy kocsid lenne.
- Keresek valakit.
- Ő az iksz a térképeden, igaz? Valami csinos lány? Az valami nemes háza, mi?
- Az. A legszebb, kit láttam.
- Nekem volt egy feleségem, elvitte egy betegség, és itt van a két kistestvérke, akiket én nevelek, mint saját testvéreim.
A nagyobbik Chris mellett ült és ette a vacsoráját, elég lassan, míg a kisebbik csodálva nézte, ahogy Berwald faragja a kis bábut a tűz fényében.
- Sajnálom.
- Áh, ne sajnáld, apám erőszakolta rám a házasságot, ne is tudd, hogy örültem, mikor meghalt! – vigyorgott, és röhögött a halálon.
Ijesztően hatott rá, de inkább próbált újra a faragásra összpontosítani. elővett egy papírt, majd csiszolgatni kezdte a kifaragott bábot. majd elővette a festékes üvegét és a kisfiúnak mutatta, aki választott a színek körül. a színeket használva festeni kezdte, de a végeredményt már a fiú nem láthatta, mert Chris elzavarta őket aludni, és maga is elment nem sokkal utánuk. Berwald, amint végzett, lerakta, hogy a festék had száradjon, majd ő is lefeküdt. Életében először, nem egy ágyban aludt.
----------------
- Itt is volnánk - mondta Chris, mikor megállította a kocsit véglegesen. Ha a térképed jó volt, akkor innen besétálva eljutsz a célodhoz. amúgy innen nem messze van egy falu, ha esetleg kidobnának!
- Kösz mindent. – válaszolt tömören.
A kisebbik fiú a kocsiból kinézett és az egyik kis bábuval integetett. Berwald csak mosolyogva nézett rá, mire a kisfiú kicsit ijedten, de inkább félénken elbújt.
- Na, isten áldjon! – és amint kimondta, elindult a kocsi.
Berwald még egy darabig nézte, ahogy a kocsi távolodott, majd egy nagy levegőt vett, mire elindult a cél felé.
3 nagyobb épület, melyek körben álltak egy pont körül, ahol középen egy kis virágoskert volt rendezve. középső épület fele tartott, melyet a főépületnek vélt. Egy komornyik állította meg őt. Berwald kicsit zavartan nézett a férfire, aki nála is alacsonyabb, szemüveges férfi volt. elég előkelően volt öltözve. legalábbis Berwald szemszögéből, pedig csak egy komornyik volt.
- Hova szeretne menni, uram, a ház nem nyitott akárkinek. Kérem, nevezze meg a célját.
- Megkérni a báró fiának a kezét.
A komornyik kicsit döbbenten nézett. Egyik oda, hogy férfi volt, másik, hogy egy eléggé koszos ruházatú ember volt, látszott rajta, hogy hosszú utat tett meg.
- És átöltöznék. – tette még hozzá Berwald, kicsit zavarodottan. A komornyik bólintott és egy kis szobába vezette.
- Ez itt a vendégszoba. Helyezze magát kényelembe. – mondta, majd az egyik függöny mögül előszedett egy paravánt, majd felállította. – e mögött át tud öltözni.
A férfi elhagyta a szobát. Berwald kicsit még csodálkozva nézett a szoba méretére, és bútoraira. Bútor. Persze, első dolgai voltak ezek felmérése. és látta, hogy ezek a bútorok eléggé régiek és hanyag munkák. Legalábbis a az ő szemszögéből. lehette az asztalra a faragós bőröndjét, majd a másikkal a fal mögé vonult.
Épphogy összegombolta a másik ingjét, mely már előkelőbbnek tűnt, mint az előző poros ruhadarabja, mikor nyitódott az ajtó. Kinézett a fal mögül, és látta, hogy a komornyik tért vissza.
- Az uram még nem tért vissza, de amíg vár, esetleg hozhatok önnek egy teát?
Berwald a fejét rázta, majd kijött a fal mögül, és a faragós bőröndjéhez lépett. A komornyik elment újra. Berwald elővett egy kis dobozt, melyet maga faragott még, és a mintáját nézte. nem is sima doboz volt ez, hanem az egyetlen érték, melyet hozott, ebben lapult.
Egy óra telhetett el, a komornyik többször is bejött, és egyszer rá is kérdezett, hogy mégis ki és micsoda ő, látva a faragásait. És a téma hamar a bútorra terelődött. A komornyik felajánlotta, hogy esetleg beszél a báróval, hogy felbéreljék, mint asztalos. Berwald csak bólintott. Nem ez a vágya, de ha így közel lehet Őhozzá, és ez az egyetlen, ami számított.
Berwald újra egymaga volt, mire hallotta, hogy több ember is beszél, de nem értette. A beszélgetés már Oroszul folyt. a Ház ura lépett be elsőnek, majd az komornyik követte majd utána esve az ajtón, hogy megállítsa.
Ivan mosolyogva nézett a vendégre. mosolya inkább halálos volt, mint kedves. Berwald viszonozta a nézést.
- A fiam jövő héten házasodik, a hozzá rangban illő emberhez. – közölte az úr közömbösen.
Berwald felállt és gyilkos tekintettel nézett rá. Csak nézett, ökölbe szorított kézzel.
- Akárki is ön, most távozzék, nincs itt semmi keresnivalója.
Ivan a kijárat felé mutatott. Berwald egy utolsó szúrós tekintetett vetett rá, majd megfogta bőröndjeit, és elindult kifelé. A hallban látta, amint a fiatal Tino épp áthalad és a lépcső felé indul, de ő is megállt egy pillanatra, és csodálkozva tekintett rá.
Berwald elhagyta a házat, majd Tino a komornyikhoz lépett, látva, hogy apja nincs jó kedvében.
- Mi történik itt, Eduard?
- A Férfi önhöz jött, hogy megkérje a kezét.
- M-mi van? Az enyimet? – kérdezett vissza meglepetten és sokkolva.
- Úgy tűnt, szándékai elég erősek.
- Ki volt ő egyáltalán?
- Egy áltagos férfi a városból.
- Hát… ha esetleg visszajönne, mond el neki, hogy azért sajnálom, és hogy sok szerencsét neki feleség választásban. Ha már ő megteheti, hogy válasszon…
- Úgy lesz.
--------------------------
Tino épp papírokat olvasott, melyek mind a földekkel kapcsolatos anyagok, a kiadások és bevételek, és ezek közé bevegyülve ott voltak az esküvővel kapcsolatos anyagok. Már órák óta olvasta és a meleg kávéja is kihűlt, amit közben el is felejtett meginni az olvasás közben. Letette a papírt a kezéből, melyet épp olvasott, majd beleivott a hideg italába, majd felállt.
Egy alakot látott az ablakon keresztül, de amint meg tudta kerülni a széket, hogy jobban lássa az alakot, az ember eltűnt. Tino körbenézett a hatalmas udvaron. semmi nyoma sem volt az embernek, akit látott. Szemöldökét ráncolva bámult. Lehetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt valaki eltűnjön. Szellemek? Áh, kizártnak tartotta.
Épp ekkor ért be egy kocsi az udvarba. Tino a szemével követte, amint az megáll, majd a komornyik kiszáll, egy nagyobb ruhadarabbal.
Alig pár perc se tellett, és az ajtón kopogtak, majd Tino egyből engedélyt is adott a bejövetelre.
- Elkészült a ruha, fel tetszik próbálni?
- Persze. – válaszolt, majd elkezdte saját felsőjét gombolni. – Te láttad a menyasszonyomat igaz? Mikor apámmal elmentél.
- Igen.
- Tudnál róla beszélni nekem? Egyáltalán mennyire ronda?
- Szép, nagyon szép nő. egyáltalán nem az a tipikus előkelő nő, akikkel eddig találkozhatott, fiatal, és haját is egy szalaggal köti fel, semmi több.
Tino közben ledobta saját felsőjét és az új kabátot próbálta fel, míg Eduard a ledobott ruhadarabért nyúlt, és hajtogatta össze őket.
- Hosszú szőke haj, zöld szemekkel. Ha jól tudom, a testvéreivel együtt jönnek majd, szüleik nem tudnak.
- Hercegnő, igaz?
- Igen.
- Apám aztán tudja, hogy kell választani. Tényleg ennyire fontos senki a pénz meg a név? – Pedig a városban is mennyi szép lány volt, egyszeri köznépből, míg a nemesi körökben már annyi minden van rajtuk, mint ruha meg ékszer, és úgy tudják hordani néha a hajukat, hogy én se értem, hogy bírják. Te dolgoztál anyámnak, mennyi ideig öltözködött? Gyerekként sose fogtam fel.
- Olyan két óra.
- Bent voltál?
- Oh, dehogy, uram.
- Hehe, nyugi, csak vicceltem – nevetett Tino. – Mikor is jönnek?
- Holnap után.
Tino közben a kabát ujját nézegette. húzogatta, le-fel emelgette elgondolkozóan.
- Azt hiszem, már majdnem jó, de esetleg egy félhüvelyknyit felvarrhatna még. El tudod intézni még ma, hogy elvidd?
Eduard csak bólintott, majd segített levenni a kabátot. Tino, amint levette a ruhákat, egyből vissza is ült az asztalához, és beletúrt a sok papírba, és kezdett egy kis panaszkodásba, hogy mennyi papírt kapott megint arról, hogy ha elvette a nőt, melyet, apja választott neki, milyen birtokokat és pénzt hogy, és hogy neki mit kell felajánlania ezért. és akkor még ott van az őszi betakarításokkal kapcsolatos feljegyzések, amik ehhez a birokhoz tartoztak.
A komornyik, amint összeszedte a ruhákat, elhagyta a szobát.
Tino csak olvasta a papírokat, majd megint szünetet tartva látta, hogy az alak, melyet azelőtt látott ott állt az udvaron megint. Nem akarta, hogy újra szem elől tévessze, gyorsan ablakhoz kinyitotta, majd kinyitotta azt.
- Hé! Ki maga?
A férfi csak nézett, intenzív bámulás volt, de egy szót sem szólt. Tino nem tudta, hogy mit mondjon, eléggé zavaró volt. Újra feltette a kérdést, de választ szintén nem kapott, majd témát váltott.
- Ön az, aki hozzám jött a minap, igaz? – A férfi nem mutatott semmi reakciót. – Ezt esetleg igennek vegyem? Itt vagyok, mit szeretne? Jöjjön be, beszéljünk.
Tino az ajtó felé nézett, és várta, hogy a férfi elinduljon az ajtó felé, de az ugyanolyan mozdulatlanul nézte.
- Így nem beszélhetünk! Inkább beszélgetnék önnel, mint ezek a hülye házasságos dolgokat olvasgassam! Kérem, jöjjön be, meséljen magától, elég hűvös is van már!
Tino nem tudta mit tegyen, a férfi ugyanúgy ott állt, és csak nézett.
- Akkor várjon ott, ne menjen el, lemegyek, és beszélgethetünk! Elmondhatja, hogy mit szeretne!
A férfi megfordult és lassan elindult a másik irányba. Tino zavarodottan nézett körbe, hogy tudná a férfit leggyorsabban utolérni? Emeleten volt, ablakon kiugorva a saját bokáját töri, kénytelen volt körbe menni. Kiszaladt a folyosóra, majdnem fellökve egy arra Sétáló szolgálólányt, akitől futtában bocsánatot kért majd lerohant a lépcsőn. Apja utána szólt, mikor látta fiát szaladni, de ő nem állt meg. Kiszaladt az ajtón, de mire kiért a férfi eltűnt. Tino gondolta, annyira gyorsan nem mehetett, és esetleg utoléri még valahol, és szaladt kifelé.
Feladta, nyomát se látta a férfinak, mintha a föld nyelte volna el. Egy pár virág volt az út szélére dobva. piciny kék virágocskák. Elég frissen kerültek oda. Egyetlen nyom, ha egyáltalán ez azé az idegené volt…
------------------
Egy nap volt az esküvőig. Ezen a napon érkezett meg a fiatal báró jegyese a birtokra. Ivan, fia és a személyzet egyes tagjai kint vártak a jövendőbeli érkezésére. Tino kicsit izgatott volt, hiszen sose látta a leendő feleségét, és állandóan a komornyik felé nézett, aki ebben a házban az egyetlen barátja is volt. Ő volt jelenleg az egyetlen, aki megértette, de csak tekintettel tudta őt nyugtatni.
Tino egyik ilyen félrepillantáskor meglátta a férfit újra, a ház oldalánál állva. Tino erős késztetést érzett, hogy most az egyszer oda menjen hozzá, és akár egyszerűen behúzzon neki az állandó zaklatás miatt. Szólt emiatt a személyzetnek, de ők sose látták a férfit a ház közelében sem.
Nem mehetett el, akármelyik pillanatban jöhettek a vendégek. Ő csak bámulta a férfit, aki egyszer csak megfordult és eltűnt a ház mögött. Tino menni akart, erre egyik szolgálólányt kérte meg, hogy menjen helyette.
A kocsi épp ekkor fordult be a belső udvarra.
Kocsis szépen megállt a felsorakozott szolgák előtt, majd Tino maga ment ajtót nyitni. Elsőnek egy férfi lépett ki az ajtón, aki egy egyszerű pillantást vetett rá, majd továbbhaladt Ivan felé hogy üdvözölje. Tino benézett a kocsiba és látta az épp kimászni próbáló hölgyet, melynek egyből kezét ajánlott, amelyet a nő el is fogadott egy köszönömmel, majd kiszállt a kocsiból.
- A nevem Tino Braginski, örvendek.
A nő, ahogy Eduard is mesélte, haját szabadon hagyta és egy szalaggal volt megdíszítve, hogy szemébe ne hulljon. Egyszerű, de szép ruhája a testéhez pontosan passzolt, színe kiemelte a szeme zöldjét.
- Örvendek. – mosolygott rá a nő.
Egy fiatal fiú ugrott ki a kocsiból, majd a nő háta mögé bújt el.
- Bocsásson meg, ő a kisebbik öcsém. Nagyon félénk teremtés.
- Semmi gond. Csak ki fogunk valahogy jönni, ugye? – Tino kedvesen a fiúhoz fordult, aki csak bólintott. – Bemegyünk?
Tino karját ajánlott a nőnek, aki elfogadta, és együtt mentek be. Az apa és a vendége még oldalt beszélgettek, és együtt nézték, ahogy a pár bevonul a házba.
-------------
Szolgák forogtak mindenfelé, hogy a ház kész legyen a nagy napra, a szakácsok mind készítették a süteményeket, a többfogásos ebédet, és már kezdték is az esti vacsorát is előkészíteni, a komornyik fogadta a vendégeket, és vezette őket a vendégszobákba.
Tino a szobájában ült, kicsit izgatottan. Tervei, hogy megházasodik, de feleségéhez sose nyúl, és hogy amint apja eltávozott, elválik tőle, és saját életét kezdi úgy, ahogy neki tetszik, valahogy mind elszállt. Jövendőbelije csodás volt, és amilyen szerencséje is volt, még lehet, hogy a nászéjszakát is vele fogja tölteni. Gondolatai félig ezzel voltak tele.
Másik fele a férfi, aki állandóan a ház körül volt, mindig őt nézte. Sose tudtak beszélgetni. Az idegen nem válaszolt. Furcsa volt, mintha a férfi játszana vele. Elgondolkozott ő a szellem dolgon is, de szellemek nem kísértenek nappal. a Férfi csak nappal jelent meg. Komornyikja volt az egyetlen, aki még meg tudta mondani a férfi nevét. Berwald.
Tino kinézett az udvarra, és látta, amint emberek mászkálnak, rohannak egyik helyről a másikra, mint egy hangyaboly. Pár óra múlva házas lesz. Ránézett a ruhájára, amit hamarosan fel kell vennie az esküvőre, de nem akarta, hogy addig össze legyen gyűrve, miután oly szépen ki lett vasaltatva.
Tino már várta, hogy a sok nyüzsgő ember közt lássa azt a férfit. Hiába. Még ha látja is, megint csak nem tudna vele beszélni. Akárhányszor látta, akárhol, a férfi ugyanazt a kis virágot hagyta maga után. Az út szélén, a ház mellett, az erdőben, a tó partján.
Tino megijedt, és ugrott egyet ijedtében. Próbált ennek semmi hangját adni, nehogy bárki is bejöjjön, hogy valami esetleg történt e.
- Úr isten, kopogjon, ha bejön, uram! – szólt rá Tino a férfira, aki már az asztal előtt állt.
- Elnézést. - Berwald letette a kezéből a kis virágot az asztalra.
- Semmi, semmi. – legyintett. – Szóval végre itt van, pont ma, eddig miért került. Mondtam, hogy bejöhet! Ki is maga?
Berwald csak nézett. Szemei eleinte ijesztőnek tűntek, és Tino is tartott a távolságot az asztal túlsó felén, de jobban megnézve teli volt szomorúsággal.
- Berwald Oxenstierna.
- Gondolom, ön tudja, én ki vagyok, ha a birtokomon van. – Berwald válaszul bólintott. – És hallottam, hogy miért is jött, és nagyon sajnálom, de ez nem fog menni. Pár óra múlva feleségül veszem Manon kisasszonyt. És különben is, apám végképp nem engedné az ilyen házasságot. Esetleg, van e valami, amit önért tehetnék?
Berwald a virágra nézett, majd megfordult és lassan elhagyta a szobát.
- Ég önnel. – mondta, amint elhagyta a szobát.
Tino a virágra nézett, majd felvette azt. Ugyanolyan frissen szedett virág volt, amit minden nap maga mögött hagyott. Egy pár percig gondolkozott rajta, mi is ez a növény. De sose gondolta, hogy esetleg valamit jelentése is van, amire a férfi utalt. Ránézett a könyvespolcára, majd végigfutotta tekintetével, hogy esetleg van e valami növényhatározója vagy hasonló könyve a szobában, de mikor látta, hogy többnyire állatokról van és egy temérdeknyi régi regény, úgy döntött, hogy inkább lemegy a kiskönyvtárba, reménykedve, hogy ott esetleg talál valamit.
Reményei is elszálltak, mikor az utolsó kis könyvet is végignézte, se egyikben sem találta a növényt, melyet keresett. Idő közben hamar elszállt, és Eduard jött, hogy szóljon neki, hogy nemsoká kezdődik az esküvő, és kezdjen öltözködni. Tino bólintott, és segítséget nem kérve egyedül tért vissza szobájába.
A szoba hideg volt, és setétebb, mint valaha. Tino rémült arccal nézett az ajtóban állva, egy lépést tett hátra, ahol a fallal ütközött.
Meg se tudott mozdulni, vagy szólalni. Egy fél percig, vagy még tovább is bámulta, mire felfogta a szituációt. Lekapta a falon lévő díszkardot, melynek esetleg még éle is lehetett és felmászott az asztalra.
Elvágta a kötelet, és elkapta a testet, mely a csillárról lógott a szoba közepén.
- Ne… Nenenene… Berwald, ne… - hajtogatta, ahogy próbált rájönni, hogy is kell a pulzust keresni, de hamar feladta, és fejét a holt test re tette.
Halott volt. Teste már ki is hűlt. Ki tudja mióta lógott ott, nyakát a kötél is kidörzsölte véresre, de már nem vérzett. A lógástól valószínűleg a nyaka is eltört. Nem lehetett megmenteni, Tino hiába próbálta.
Egy könyv, mely hiányzott a sorozatból a könyvtár polcairól, nyitva állt az asztalon a virággal, mint könyvjelző.
- Nefelejcs…
Tino sírt a holttest felett, mikor már mindenki őt kereste…
Gyönyörű lett! Jobbat nem is írhattál volna. ;_;
ReplyDeleteKöszi~
Delete