Megint- Recurrence

Warning: Sexual content, bad language, nsfw
Fandom: A Redtails's Dream
Pairing: Jonna Kuikka x Hannu Viitanen
Language: Hungarian (translation of "Recurrence" by Yuuago)


-------




Szikszalag új. Szemkötő nem.

Hannu az orrán keresztül lélegzett. Lassan. Nyugodtan. Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyet csináltad. De e alkalommal más volt. Egy picit.

Lassú. Nyugodt. Légzés.

Annyira elszálltnak érezte magát. Nem a szikszalag volt az oka. Nem egészen. Inkább minden más. Az anyagdarab mely takarta a szemeit. A kötél a csuklója körül.
Jonna kezei lassan mozogtak.

Megérintette az arcát, majd ujjai végigsimították a fiú állát. És megállt. Félretolta az arcába lógó tincseket. Majd hagyta, hogy keze mellé hulljon, végig haladva a vállán, lefele, végig a póló vékony anyagán.

Olyan ismerős volt, mert nem ez volt az első alkalom, és lassan hozzászokott ezekhez az érzésekhez, ahogy a lány gondolatmenetéhez is. Kezéből áradó melegség, testének súlya amint megüli őt. Hannu reszketve lélegzett és próbált nem gondolni a többi alkalomra, mert csak megnehezítik, hogy ne kapjon többet, hogy ne elkábuljon el jobban és ne váljon még türelmetlenebbé minden egyes eltelt másodpercben.

Kemény helyzet. Ő volt kemény, és ez egyértelmű volt, és egyben a legrosszabb is. Kényelmetlenség és az egyértelműség, és hogy nem tudott ellene semmit. Jonna még nem is ért hozzá, de tudta, hogy a lány tudja. Nem lehet igaz, hogy ne vette volna észre. hiszen ott van.

Ő kérte, hogy hagyja a ruháit magát – hát igen. Azt mondta neki. Szóval ez is a terve része volt, hogy még jobban zavarba hozza, mint amennyire eddig tette. és annyira kényelmetlen amennyire csak lehetséges.

Hát ebben nagyon jó volt.

Melegség járta át az arcát, amint próbált nem gondolni arra a tényre, hogy ez a kényelmetlenség őt még szexisebbé tette. Nem is akart belegondolni hogyan. Vagy, hogy miért. Becsukta a szemeit a szemén lévő szemkötő alatt és próbálta figyelmen kívül hagyni.

Ajkak érintettén nyakát. Alig erősebben, mint egy ecsetvonás, de ez is felgyorsították a légzését. Hannu hiába is próbált másra koncentrálni. Jonna nem sietett egyáltalán, ez mégse tenne semmi jót. Nem minta lett volna bármilyen lehetősége a panaszra. A legjobb, amit csak tehetett, hogy mozgott egy picit, és ez gyengéden nyomta őt a matracra, és egy kéz megtagadta a megkötözött csuklóit és a feje felé szegezték.

A szája a füle közelében, ajkai súrolva azt, mintha mondani akarna valamit. Teste a teste felett, mellei a mellkasán pihentek, felnyögne, ha nem lenne az a kibaszott szalag a szájára ragasztva.

- Hé.

A hang, mely füle mellett szólt halk volt. Nem suttogós. Nem is próbált meg szexisnek hangzani. Jonna nem szokott szexis lenni. De volt valami a hangjában, valami, ami végigment az ereiben a gerincén is. Jonna haja gyengésen csiklandozták arcát. Nyelt és várt.

- Emlékszel arra az időre, mikor megkötöztünk majd otthagytunk a kamrában? Pár éve?

Egy halk hang jött ki belőle, de valahogy még ezt is elnyomta a szikszalag. Igen, Hanni gondolta, persze hogy emlékszek. Emlékezett rá, mikor azok ketten megfogták őt, lenyomták a földre. Jonna testének súlyára, ami rá nehezedett, amíg bátyja megkötözte elég erősen, hogy ne tudjon belőle kibújni, vagy legalább is egy darabig ne. Száján egy szikszalag. De szemei akkor nem voltak bekötve, nem úgy, mint most, és látott minden gonosz mosolyt. Minden vigyort. a nevető szemét.

- Gondoltam, hogy nem tudnád elfelejteni. – újabb szünet. Megcirógatta az állát, meleg ujjainak hegye végigsimították a kulcscsontját. – beindított. Igaz?

Mégis hogy a fenébe várod, hogy válaszoljak erre?! Hannu gondolta. De a válasz egyértelmű volt akkor is, ahogy most is abból, ahogy arca kipirult az érintése alatt, ahogy szemeit lehunyta a szemkötő alatt. Ahogy reszket, amint kezei végigsimítják a mellkasát. Ahogy lélegzik. Próbálta magát lenyugtatni, és elfelejteni ezt az emléket. Arra koncentrált, amit most érzett, ahogy a lány kezei végighaladtak pólója anyagát, le, teljesen le az övéig. Jonna ott van mellette, combjain ülve, de ez az, ahol a lányt akarta.

Talán így a jobb, Gondolta Hannu fáradtan.

Ahogy kihúzta, ha a csípőjén lenne, ez elég lenne, hogy jobban élvezze. És a gondolat újra a fejében járt és felnyögés közben teljesen elvörösödött az arca. Csak erre gondolva is megalázó.
És még mindig beszélt.

- Többször is gondoltam erre később.

Hogy mi?

Hannu hallgatta. Ette minden szavát. Ahogy azelőtt is. Ahogy legtöbbször. van benne valami, ami eddig nem volt, de nem a hezitálás. idegenkedés hogy elismerje, talán. Jonna átcsusszant újra a fiú combjaira, és keze lefele haladt. Azon dolgoztak, hogy kinyissák a cipzárt, amint próbálták a gondolatait elterelni, Hannu gondolatainál bejött, legalább, és amit most tehetett, hogy abbahagyta a mozgolódást. Reszketve vette a levegőt, ahogy a lány folytatta.

- Izgató volt. – nevetett – Annyira dühös voltál. és ahogy ránk néztél, mint aki meg akart volna ölni minket. De így is izgató volt. Tényleg nagyon, de nagyon izgató volt.

Újabb szünet. Hannu megpróbált várni, megpróbált türelmes lenni, mert ahogy Jonna megállt, érezte, hogy még mondani akar valamit. Nem mintha tudna bármi mást is tenni, mint várni, Nem tudta volna mondani se, hogy folytassa. Ez kurvára idegesítő. Legközelebb gondolkozik, és nem kéri a szikszalagot. Mikor felajánlotta, őt ez nem érdekelte, de ideje hogy meggondolja magát. Ha egyáltalán rá tudja venni, hogy hagyja abba a hülyülést. Talán csak kinevetné, és megváratná. De talán nem.

- Gondoltam, hogy megpróbálom lekoptatni Joona-t. Akkor esetleg vissza tudtam volna osonni a kamrába, mielőtt kiszabadulsz. Csak játszani veled egy picit. – előre döntötte a fejét, majd egy csókot nyomott gyengésen a másik arcára. Lélegzete a bőrét simogatták, ahogy folytatta halkan. – Nem hiszem, hogy… te tudnád. Még ha tudtam volna is. De gondoltam rá. – újabb szünet. – Sokat gondoltam rá.

Hangja egy jel volt, amit már azelőtt is hallott, és hirtelen tudta, hogy nem csak „gondolt” rá. Összeszorította a fogait- Egy hang szaladt ki belőle, így is. Ez is csak nyafogás, ez már felér egy vallomással is, amit a lány mondott, és utálta magát, hogy nem volt képes csendben maradni eközben.

Egy pillanatra megállt, ahogy próbálta értelmezni a hangokat. Hannu elcsendesedett. Próbálta állandósítani a légzését, és eltűntetni a pírt az arcáról. Még akkor is, ha ugyanúgy volt vele Ahogy Jonna is, és remélte, hogy a lány nem veszi észre. Nem lát át rajta, hogy ő is gondolt arra a napra a kamrában, többször is, mint kellene. És egyéb dolgokra. Rengeteget. És újra meg újra ezekkel a gondolatokkal játszott a fejében több éjjelen is át, ahogy rá gondolt, ahogy a lány lenyomja őt a parkettára és esztelenül megbassza.

Ha tudta is, nem szólt semmit. Kérdés helyett, csak leszállt róla. Végre.

A matrac megmozdult. Ő meg csak hallgat. Hallja a cipzárt. A ruha súrlódásának hangját, ahogy lerántja. A rugók nyikorgását, és ahogy a lány újra ott van a közelében újra. Megragadja az övet, és lerántja, nadrágostul, bokszerestül. Ő felemeli csípőjét, hogy ezzel segítse őt a vetkőztetésben, de nem igazán érdekli őt, hogy teljesen lehúzza.

Hannu felnyög alatta ahogy Jonna felül rá. Megragadja. És ahogy besegíti őt, meleg és csúszós. Ahogy lejjebb ringatja magát, úgy kerül beljebb. Jonna kezei megtalálják a fiú vállait, hallja, hogy lélezdik, gyorsan, közel és remegve, ahogy meglovagolja. Elég gyorsan is teszi és keményebben, mint általában. Lehet, hogy ő is ugyanúgy érez: elég az időhúzásból. Lehet, hogy már azóta várja ezt, amióta megkötözte és lenyomta az ágyra.

Hannu elfordította a fejét. Azt kívánta bár csak láthatná őt.

A szalag elnyomta zihálásának hangját. Behajlította ujjait, és körmei a tenyerét vájták. A fájdalom, amit eddig érzett végre megszűnt, de most egy mást érez: Meg akarja őt érinteni, megragadni őt a csípőjén és lerántani őt magára. Felhúzni magát az ajkaihoz. Megcsókolni őt. Csak egyszer, jobban akarja mint akármi mást.

De ez az, amit Jonna akar. Hannnu nem panaszkodhat, és nem mintha tudna. Nem most. Később, gondolta. Meg fogja mondani neki, hogy a szalag rossz ötlet volt. Csak idegesíti. Nem kell elmondani, hogy miért. Nem kell, hogy Jonna tudja.

Egyikük se bírta sokáig, amúgy se. Már így is messze jutottak és ez is csoda, hogy még nem fejezte be eddig azok után, ahogy a lány ugratta ezelőtt. Jonna körmei a fiú bőrén. És légzése is szabálytalan, amint őt használta, hogy leszálljon róla.

Lassú. Nyugodt. Légzés.

Elengedte magát hallgatja a lány sóhajtásának hangjába, ahogy felhúzta magát hozzá és erősen próbálta magát fenntartani.

Talán ez is lesz valami, amire majd a lány gondolhat.



----------------
Fordító szavai: Hát első próbálkozásom, de elég nehéz fordítani ilyet, szóval, bocsánat érte, de próbákozásokkal javul az ember nem? imádom ezt a ficet. és mint látható, annó valamilyen szinten még illusztráltam is!
tessék a teljes kép. elég sok munkám volt ebben, a pózok miatt imdom a képet ;3;


(tumblr link)