The Girl 1

Warnings: Nyotalia/Genderbent hetalia, Sexual themes, Yuri/Yaoi

Language: Hungarian

Pairings: DenSu, DenNor SuFin

(no spell-checked, sorry for mistakes)

The Girl

Chapter 1

Délre utaztam a központból, Stockholm túl zajosnak tűnt. Szerettem délebben lenni, Talán Malmö volt a kedvenc helyem a sok közül, Malmö, mely közel volt Dánia szívéhez. Nyár vége volt, egyes fák már kezdték leveleiket hullatni. A szél is kicsi hűvösebben fújt, Dánia felől, így kisebb kabát volt rajtam és egy kendő a nyakam körül. Kisétáltam a part felé, ahol sok ember hozta ki kutyáját, mint mindig, játszott velük, sétáltatták, néha megálltam én is, hogy megsimogassam őket. Láttam nem messze a Turning Torso kiemelkedő magasságát a házak és piciny dombocska mögött. Tekintetem lassan a tengerre meredt, ahol túl oldalt valahol ő volt.

Emlékek jöttek elő, mikor átutaztam Koppenhágába, ahol találkoztunk. Régóta ismertük egymást, de aznap más volt. Megfogta a kezem, csókot adott rá, körbevezetett, hogy bemutasson mindent, ami sok év alatt újonnan épült, kastélyában a felújításokat, és bővítéseket. Végig kézen fogva kísért, mely teljesen zavarba hozott, de nem mertem elrántani a kezemet. Tiszteletteljesen sétáltam mellette, figyeltem minden szavát, és rejtettem el minden érzelmemet. Kivitt a tengerparthoz is, ahonnan láttam az otthonomat szemeim előtt. Bár a táv nagy, de tudtam, hogy ott van. Csókja gyengéd és lágy volt, ahol a szél is lágyan fújt körülöttünk.

Megszólalt a telefonom. Egy üzenetem érkezdett. Hirtelen megijesztett, és gondolataimat is megzavarta. Már a part mentén jártam, közelebb a part másik feléhez, ahol még az Öresund híd is jobban kivehető volt. Félre húzódtam, hogy megnyissam, hogy ki írt nekem. Azt hittem, hogy a bátyám írt rám, hogy hogy vagyok vagy hasonló. Nem szokott hívni, csak rám dobni egy üzenetet. De nem ő volt.

Hej édes, fél óra, központi állomás.

Röviden és tömören megírva az üzenet, dánul. Megértettem. Szóval átjön.  Tudtam, hogy ő sokat járt át ide, főleg inni. De honnan tudta, hogy itt vagyok? Bár annyira nem érdekelt, szétnéztem, és gondoltam, kimegyek elé. kisétáltam a partról és elmentem a buszmegállóig. Túl messze vagyok, hogy gyalog odaérjek fél óra alatt, sőt, lehet kevesebb. 5 percig vártam majd jött a busz, felszálltam, kártyámat használtam, majd tovább mentem, és leültem az egyik üres helyre.

A központba ért a busz, ahol leszálltam, és lassan átsétáltam, de közben vettem magamnak egy szendvicset, mert megéheztem, és időm is volt, majd bementem a váróterembe. A kiírás szerint 5 perc múlva érkezik be a vonat, de már most hozzá tették, hogy 5 perces késéssel érkezik. Talán sokan jönnek Koppenhága felöl? Valószínűleg. Leültem és vártam, közben elfogyasztottam a szendvicsemet.

Hallottam, hogy bejelentik, hogy a Koppenhága felöl érkező vonat megérkezett, de nem álltam fel. Ha átjön hozzám, csak megkeres. Tudhatja, hogy sose kések, vagy hagyok ki megbeszélt találkozókat. Vártam, szinte az összes érkező kijött a vonattól, de ő még mindig sehol. Hova tűnhetett? Miért nem jön? Nem ezzel jött? Vagy esetleg nem is vonattal jött. Kimentem az épületből, közvetlen a buszokat néztem. Most mi legyen? Elmenjek? Ha autóval jött, akkor hol állt meg? A buszoknál úgyse lehetett.

Felszálltam a 2es buszra, amellyel elmentem a Torso irányába, és újra kimentem a partra. Nagyot sóhajtottam. Talán vissza kellett volna írnom neki, hogy hol van, ahelyett, hogy szó nélkül otthagyom az állomást, ahol ő vár. Ha egyáltalán eljött. De így is elég sokat vártam ott rá bent is és kint is. De hát csak férfiak. Bemásztam a kövekhez és egy nagyobbra beültem, és Dánia felé bámultam. Ez olyan kedvenc helyem is volt.

Hiányzott a férfi, akivel akkor együtt voltam, ő, aki az országok maga képviselte, ahogy az én bátyám is. De ő Dán volt, ő volt Dánia maga. Sosem voltam vele sokat. A gyerekként mindig meg voltam húzódva, sose szóltunk egymáshoz, abba sem vagyok biztos, hogy ő tudta, hogy ott vagyok. De akkor nem érdekelt. Az a csók, amit akkor adott a parton, az egész életem megváltoztatta. Közelebb engedtem magamhoz, mert beleszerettem. Kedves, udvarias, erős és jóképű dán. Mikor esteledett hozzá mentem fel a kis lakására, amit csak úgy tart, hogyha egyedül akar lenni, ahogy nekem és bátyámnak is van Malmöben kis lakásunk. Egész éjjelt vele töltöttem, amit nem tudom elfeledni.

Könnyezni kezdtem, amit a szél hamar le is szárított. Mintha Dánia küldené a szelet, hogy ne sírjak. Áh, miket képzelek, úgyse lehet, honnan tudná, hogy itt vagyok és sírok?

- Hi, Te vagy az! – szólt hozzám egy fiatal nő nem messze tőlem a fűről – Te vagy az, már azt hittem, nem talállak meg! Az a hülye Christensen nem lett volna hajlandó elmondani, hogy nézel ki, úgy kellett megkérdeznem! Tudod, most képzeld el, odamegyek én valami random svédhez, hogy „hé, bocsi, nem tudod, hol találok egy svédet, aki svéd?”. Hát igen, ez eléggé béna, de ez van, aztán hozzátettem, hogy szőke és kékszemű, hát képzeld, ezzel se szőkítettem, ti svédek olyan egyformák vagytok!

Egyet le tudtam vonni a lány angoljából. Nem svéd. Akcentusa egyértelműen Dán lehetett. Nagyon erős és furcsa volt. Jelleme is eléggé vidám, vigyorgott, erősen kapkodott magyarázás közben, hol fel is nevetett. Nem ismertem. Sose láttam őt.

Megjelenése kicsit vadabb volt, haja rövid, zselézett, jól beállított. Egy fehér blúzt viselt, rajta egy sötétebb lila mellénnyel, egy fekete testhezálló farmer és egy converse cipő.

- Nem ismerlek. – válaszoltam vissza neki.

- Oh, tudom, még én se találkoztam veled – vigyorgott rám. – Az a hülye azért a neved elmondta, tudod, ez volt az, ami igazán segített téged megtalálni, Evelina. Az én nevem Mathilde Densen. És Dán vagyok!

- Rájötem.

- Ha, Christensen a bátyám, őt talán ismered! Hiszen, ő és a bátyád elég sokáig együtt dolgoztak! Csak láttad párszor.

- Ja.

- Hát, nem épp az a bőbeszédű csaj vagy. Nem mintha Chris nem ezt mondta volna. Amúgy vártalak az állomáson, de nem láttalak, kerestelek is, kérdezősködtem, mire VALAKI végre tudta, ki vagy, és mondta, hogy ott voltál, de leléptél, és Chris mondta, hogy ez a kedvenc helyed egész Malmö területén, szóval idejöttem.

- Te írtad az SMSt?

- Ja, az SMS, igen én voltam, még Chris telójáról, mivel neki megvan a számod.

- Édes?

- Hát valahogy a drágaságom hosszú volt, utálok SMSeket írni, aztán meg hívni nem akartam, ahhoz lusta voltam, aztán meg már elindultam, mikor rájöttem, hogy a számod áttehetném a saját telómra, hogy utána könnyebb legyen megtalálni téged, de hát, ez van, nem? – nevetett fel újra a lány.

Én közben felálltam a sziklák közt, és átlépkedve odamentem mellé. Eléggé ércesen és irritáló akcentussal beszélt, nem igazán tetszett nekem.

- Miért jöttél? – kérdeztem rá.

- Igazából Chris küldött. Tudta, hogy lejössz délre… Mármint így az országodon belül délre, és velem küldette el a kis levelét. Nem értem miért nem jó a posta, akkor nem lenne nekem ennyi dolgom. Te… - Nézett fel egy rövid ég-szemlélés után. – Ez esni fog, hol laksz? Mert igazából nekem most nincs kedvem hazamenni még, meg ki vagyok úgymond dobva otthonról.

- Kidobva?

- Hát ja, Chris kijelentette, hogy kifesti a lakást, szóval 3 napig nem vagyok beeresztve, és hát, Koppenhágában van EGY közös lakásunk, a másik egy pár várossal odébb van, oda nincs kedvem elmenni, nem maradhatnék itt? Ő azt mondta, hogy te tuti beengedsz pár napra, hiszen neked is minimum 2 személyes lakásod van itt, amit te meg a bátyád használtok! Nem igaz?

- De. Gyere.

El se tudtam hinni, hogy ez a lány ilyen sokat és gyorsan hadarva tud mondani úgy, hogy minden másodpercben vigyorog mellé. Az a tipikus dános vigyorával. Egy fél óra alatt a saját kis lakásomon voltunk, persze az eső elkapott minket, nála semmi nem volt, retikül hagy hasonló kis válltáska se. Pedig ha három napra akar itt lenni, minimum egy kisebb táskával jöhetett volna, egy pár ruhával. De nem.

Nálam szerencsére volt esernyő. Kis olcsó összecsukható, ami a kistáskámban elfért. Olyan vész esetére fajta, de sokat nem érek vele, mert egy embernek elég, mi meg ketten voltunk, egymásba kapaszkodba. Szél is fújt, így nem úsztuk meg, hogy ne ázzunk meg.

Oh, és persze Mathilde csak beszélt és nevetett, hogy mennyire szép itt az idő. Mintha Dániában MINDIG sütne a nap.

Megérkeztünk a lakásomra, kinyitottam az ajtót és beengedtem a vendégem. Bezártam magam után az ajtót, ő közben már le is dobta a vizes mellényét és ingét gombolta. Leráztam az esernyőmet még az előszobában, és ott is hagytam, had csöpögjön le.

Mire bementem az előszobából nyíló nappaliba, Mathilde már egy szál melltartóban ült a kanapán, magát kényelembe helyezve.

- Itt nincs fűtés, eléggé hűvös van itt.

- Csupa víz vagy, azért.

Átmentem a nappaliból a hálóba, és a szekrényemben kerestem valamit neki, mégse legyen melltartóban. Ő felállt, és odalépett mellém, szinte kitúrt, hogy keressen magának valami ruhadarabot. Én csak néztem, amint végigméri a legtöbb ruhámat, és rámondja, hogy nem jó, majd kinyitotta a mellette lévő szekrényt, és kiemelte az első inget.

- Ez a bátyád szekrénye, igaz?

Én csak bólintottam, de ő azzal az inggel beérte és felvette, ami persze eléggé nem az ő mérete volt, de tetszett neki. És egy nadrágot is kiemelt.

Inkább nem törődtem vele, mit vesz fel, hiszen elkezdett válogatni a majdnem egyforma ruhadarabok közt, ami többnyire színben tért el a többitől. Én is kerestem magamnak valami kényelmesebbet. Egy pulcsi és egy térdig érő szoknya.

Végülis boldogan vigyorogva ujjongott, hogy imádja a bátyám ruhatárát. Nem voltam benne biztos, de azért lefogadtam volna, hogy mindet felvette próbaképp. Egy ruha se volt az ő méretében mivel bátyám sokkal magasabb és testesebb volt nála.

Összeszedtem a szétszórt ruháit, a mellényét az előszobából, az ingjét a nappali kanapéja mögül, és a nadrágját és zoknijait a hálóból, és mind kiteregettem a radiátor csövére száradni.

Mathilde újra a kanapén ült és várt csendben a vigyorával, majd leültem mellé. Ő lelkesen felém fordult. A nadrágzsebébe nyúlt, mikor rájött, hogy most cserélte le, így gyorsan felpattant, és odalépett a nadrágjához, amiben a bizonyos levél volt.

A levél nem volt más, mint egy nagyobb papír többször félbehajtva, enyhén nedves lett, és nagyon meggyűrődött. Leült mellém és átadta a levelet.

See the next part under the "the girl" tag!