Trolldance 4

FOURTH chapter (Short chapter!), The trolldance, about trolls and Humans.

Warnings: Shounen ai/Boy-love, Violence/blood, Shota.
Language: Hungarian

Trolltánc 4.

- ARRA! – ordította valaki, mire másik két férfi szaladt is az irány felé.
Egy hatalmas medve menekült az emberek elől. Öt erős és felfegyverzett férfi bekerítette, majd az egyik leszúrta, mire a medve felágaskodott és támadója felé vette az irányt, de másik kettő szúrta bele fegyverét, mire a medve megzavarodott, és erőtlenné vált, a negyedik ember már teljes erejével a medve koponyáját vette célba és kettéhasította.
- Kész. – mondta az a végső csapást lemérő férfi.
- Igen, szép volt, Berwald. Mindig te adod a legjobb befejezéseket. – mondta a kalapos, aki elsőnek hagyta ott a társaságot, miután megdicsérte a fiatalt.
- Ez annyira nem igazság. – mondta a kócos és Berwald mellé lépett – Miért mindig TE? Hiszen én vagyok itt a rangidős és a legerősebb!
- Szeretnéd. – válaszolt.
- Meg tudom is hogy így van!
- fogd be – szólt a legalacsonyabb, fejbe kólintotta, majd elindult az egyik irányba.
- De Lukas! Azt hittem, hogy te legalább támogatsz!
A férfi, aki Lukas névre hallgatott, alig lehetett 17 éves. Berwald és Christensen olyan 20 és 22 körül jártak, de sose tudta senki megmondani, hogy melyikük az idősebb. Ezt csak őt tudták.
- Menjünk. – szólt Berwald, és követte a legkisebb testvért.
A kis csapat utolsó tagja is csatlakozott Lukas és Berwald kis párosához. Chistensen hirtelen körbenézett. Valamit furcsának talált.
- Hova ment Hákon? – kérdezte magától, majd körbenézett.
Sehol se találta, gondolta biztos hazament már, így ő is megy, de ekkor figyelmes lett valamire. Zajok, de mások, mint a megszokott zajok. Valami volt itt a közelben, és a zaj irányába ment. Egy kis eldugott tó volt ott, ahol meglátta, hogy valaki épp fürdőzik.
Christensen teljesen elvörösödött, és csendben figyelt.
Az alak eléggé játékos volt, kezével fröcskölte a vizet, de nem volt egyedül. Ketten voltak.
- Tino. – mondta halkan.
Nem elég halkan, mire a kisebbik alak felkapta a fejét és elszaladt a legközelebbi bokorba és meghúzta magát. Az idősebb felfigyelt, és meglátta a kukkolót.
- Christensen! – mondta örömmel teli hangon.
- T-Tino? Te hogy kerülsz ide?
- Ho-hozzád jöttem. – válaszolta, kicsit akadozva.
Sok év telje el azóta, hogy utoljára látták egymást, és Tino beszéde ugyanolyan volt, mint régen, csak kicsit akadozó. Kicsit még bizonytalanak voltak szavai.
- H-hozzám? – pirult el.
- Igen. Vissza kellett mennünk a hegybe… re? – megrázta a fejét, hogy nem érdekli, hogy jó e, csak megérti – és megígértem, hogy visszatérek, amit lehet. Képzeld, képzett harcos lettem!
Mindketten mosolyogtak egymásra. Újra megvolt az összhangjuk.
- Oh, igaz is, Ő itt Aajs. Itt találkoztam vele, nagyon félénk. – mutatta be Tino a kis társát.
A kicsi előmerészkedett és Tino háta mögé bújt el.
Tino felnőtt, és kis szarvai már hosszabbra nőttek és csavarodtak vissza, akár egy kos szarva, míg Aajs szarvai a homlokából nőttek ki. Korban Tino már majdnem felnőttnek látszott, olyan 17 vagy 18 év körülinek, míg a kisebb csak 12 év körül járhatott.
- Most te vigyázol rá? – kérdezte Christensen.
- Körül-belül. De igazból csak épp erre járt, de mondta, hogy hamarosan jön majd érte az anyja és elviszi. Te?
- Én? Én épp most végeztem a dolgommal. Egy medve támadott rá a falura, és hát nem volt más választásunk, mint megölni.
- Megbántad. Jó ember vagy!
- Hehehee – nevetgélt – Mégse ismer el senki jónak.
Aajs meglökte a nagyobbikat, majd mondott valamit, nem emberi nyelven. Tino elvesztette egyensúlyát és szinte Chistensen karjaiba esett, aki egyből előrébb lépett, és el is kapta.
- Aajs? De miről beszélsz? – majd itt mondott pár szót, nem emberi nyelven.
A kicsi újra mondott valamit, és morcosan elfordult. Tino ránézett Chistensen-re, picit elvörösödve, majd vissza Aajs felé. Valami veszekedésnek hangzó beszélgetés volt köztük, majd hirtelen Aajs elszaladt. Chistensen még mindig karjában fogta őt, de most felsegítette.
- Mi volt?
- Embernek hívott.
- És az rossz?
Tino bólintott.
- Az ember nálunk kétértelmű. Az egyik ti vagytok, a másik meg… Valami jelző? Nem tudom, de jelent rosszat. És ezt azért mondta, mert veled barátkoztam. De nem tehetek róla, hogy veled akarok lenni.
Végig egymást nézték és beállt köztük a nagy csend. Tino megfogta Chistensen kezeit. De mégse ő szólalt meg, hiába nyitotta már száját, hogy szóljon.
- Vissza kell mennem. – szólt közbe. – ha sokáig elmaradok, akkor azt hiszik, hogy ti megtámadtatok, és csapatokkal indulnak a keresésemre, és ha megtalálnak, hidegvérrel képesek megölni. Én idetaláltam, és észre sem vetted, hogy itt vagyok, ha nem vigyázol, más talál meg.
Tino a fejét rázta.
- Éreztem az illatod, mikor közeledtél. - közelebb hajolt és megszagolta őt újra. – Az illatod olyan, mint régen, innen tudtam, te vagy.
- Oh, szóval jó a szaglásod.
Tino hirtelen felfigyelt, és nem válaszolt. Arckifejezése teljesen elkomolyodott. Testét kicsit megrogyasztotta. Christensen nem tudta, hogy miért teszi, de a mozgása egyértelműen kimutatta, valamit érez. Tino gyorsan a felvette egy szál nadrágjához és barna övével megkötötte, amelyek mellett ott volt egy nagy méretű kalapács.
- Menj, valaki jön, ne lásson minket, ne félj, én tudom védeni magam!
Chistensen bólintott, és elindult visszafelé. Hákon járt épp arrafelé.
- Hát te még nem mentél vissza, Christen?
- Nem, téged kerestelek. Tudod, veszélyes egyedül mászkálni, mindig csapatban kell lennünk, hogy könnyen elbánjunk ellenfelünkkel, legyen az medve, vagy akár troll.
- Igazad van. Gondoltam lecsekkolom a környéket. Valahogy fura nyomokra lettem figyelmes.
- Fura nyom?
- Emberi lábnyomok, és néha fura lenyomat mellette. Méretéből felnőtt férfi nyom, de szinte minden férfi cipőt hord a környéken, és a különös nyomokra nem találtam meg a megoldást. Bár valószínű, hogy valami tárgy okozta.
- Te… hát, csak rájössz, hiszen te vagy a legjobb nyomolvasónk, de szerintem most menjünk vissza.