EIGHTH chapter (Short chapter!), The trolldance, about trolls and Humans.
Warnings: Shounen ai/Boy-love, Violence/blood, Shota.
Language: Hungarian
Trolltánc 8
Lassan ébredezett, félhomályba burkolózó szobában. Egy alak ült felette. Lassan saját fejéhez emelte a kezét, de hirtelen hozzáért egy púphoz a fején, amin valami vizes rongy volt.
- Auch.
- Fáj még? – szólt mély hangján.
- Kicsit.
- Este van.
Egyből felpattant a kómás férfi, mire társa vállaira tette a kezét.
- Gondolom… van időm, igaz?
- Még korai.
- Igaz, valószínűleg nem fekszik le hamar ő sem. Velem jössz?
- Nem.
- Rendben, és kösz, Berwald. Jó fej is tudsz te lenni.
Levette a rongyot, amivel a púp méretét próbálta levinni testvére. Felállt, és kiment a nagyszobába. Berwald követte. Azt hitte, hogy Christensen összeszedi a cuccait, és lassan elindul, de nem ez történt.
- Jól vagy? – kérdezte és odalépett mellé.
Christensen az asztalnál ült, és a fejét fogta.
- Azt hiszem, túl gyorsan álltam fel. Szédülök.
- Nem mész?
- De, majd… előbb rendbe kapom magam… De hol van Lukas?
- Elment.
- Ilyenkor? Mikor jön vissza?
- Soha.
- Mi van? – csattant fel. – Mégis hova menne? Főleg éjjel?
- Rég elment.
- Micsoda?
- Két napja.
- Olyan sokáig voltam kiütve?
Berwald csak bólintott. Christensen már értette, hogy miért ült felette aggódva.
- Láttam a trollt tegnap.
- Hogy van?
- Félig eszméletlen volt.
- Most mennem kell.
- Biztos?
- Bele is halhat, nem egyértelmű, hogy mennem kell? – Felállt, közben összeszedte a cuccait.
Berwald nem állt az útjába. Christensen már az ajtót nyitotta, mikor megállította a fivére.
- Tessék. – A kezébe adott egy kis kulacsot.
- Kösz – vigyorgott rá majd eltette a kulacsot a ruhája alá.
- Auch.
- Fáj még? – szólt mély hangján.
- Kicsit.
- Este van.
Egyből felpattant a kómás férfi, mire társa vállaira tette a kezét.
- Gondolom… van időm, igaz?
- Még korai.
- Igaz, valószínűleg nem fekszik le hamar ő sem. Velem jössz?
- Nem.
- Rendben, és kösz, Berwald. Jó fej is tudsz te lenni.
Levette a rongyot, amivel a púp méretét próbálta levinni testvére. Felállt, és kiment a nagyszobába. Berwald követte. Azt hitte, hogy Christensen összeszedi a cuccait, és lassan elindul, de nem ez történt.
- Jól vagy? – kérdezte és odalépett mellé.
Christensen az asztalnál ült, és a fejét fogta.
- Azt hiszem, túl gyorsan álltam fel. Szédülök.
- Nem mész?
- De, majd… előbb rendbe kapom magam… De hol van Lukas?
- Elment.
- Ilyenkor? Mikor jön vissza?
- Soha.
- Mi van? – csattant fel. – Mégis hova menne? Főleg éjjel?
- Rég elment.
- Micsoda?
- Két napja.
- Olyan sokáig voltam kiütve?
Berwald csak bólintott. Christensen már értette, hogy miért ült felette aggódva.
- Láttam a trollt tegnap.
- Hogy van?
- Félig eszméletlen volt.
- Most mennem kell.
- Biztos?
- Bele is halhat, nem egyértelmű, hogy mennem kell? – Felállt, közben összeszedte a cuccait.
Berwald nem állt az útjába. Christensen már az ajtót nyitotta, mikor megállította a fivére.
- Tessék. – A kezébe adott egy kis kulacsot.
- Kösz – vigyorgott rá majd eltette a kulacsot a ruhája alá.
Már lassan feljött az hold az égre és kezdett újra egyre kisebbnek tűnni az égen, ami enyhén felhős volt, és eltakarta a csillagos eget. Christensen már teljesen hozzászokott az éjjeli sétákhoz. Gyerekként is és felnőttként is erőszeretettem sétált akár céltalanul is. De most a kis ösvényen halad, be a kis faluba, ahol már minden teljes csendben volt.
- Hákon… hol tartod őt? – kérdezte magától nagyon halkan, majd a falut megkerülve hátulról közelítette meg a kis házat. Óvatosan körbejárta a házat, megbizonyosodva, hogy ő és felesége is alszik.
Várt egy kicsit, mikor már teljesen biztos volt, hogy alszanak. Nem kint volt a ház körül, egyértelműen valaki el is lophatta volna ezt a szép zsákmányát. Christensen viszont tudta, hogy hol van Hákon titkos kis raktára. Bár így már nem is volt annyira titkos. De csak ő és pár barátja tudta, akikben bízik. Christensen volt az egyik.
Feltörte az ajtót, ami kicsit hangosabb volt a kelleténél. Mivel elég messze volt a legközelebbi háztól, így reménykedett, hogy nem hallotta meg senki. Mozgolódás hallatszott bentről. Nem egér, vagy más kistermetű lényé, és ez megnyugvás volt számára.
- Tino? – szólt be a setétbe.
- Christensen…? – hallatszott vissza egy kicsit erőtlen, félig suttogó hang.
Gyorsan besietett, és próbálta megszokni a setétséget. Meglátta a ketrecet, ahol benne ült erőtlenül a fiatal trollfiú.
- Sajnálom, hogy nem jöttem, de… nem tudtam
- Itt vagy…
- Tessék – adta át a vizet. – ez is legalább valami.
Tino nem bírta felemelni az egyik kezét, másik is teljesen remegett. Végül Christensen tette a szájához. Mikor már félig kiitta, elvette, majd kinyitotta a táskáját, hogy ki tudja vágni a ketrecet.
- Berwald… - mondta, kicsit elérzékenyülve arra, amit látott.
- Ki az? – kérdezte Tino érdelődve.
- Az öcsém. – Kivett egy kis kaját a szerszámok közül. – Tessék.
Tino elvette fél kézzel és lassan enni kezdte. Christensen leült, és újra a fejét kezdte el fogni.
- Mi a baj?
- Csak kaptam otthon a fejemre, és még mindig lüktet néha. Fel tudsz állni?
- A ketrec alacsony. Én nem tudok felállni itt. Nem érzem már napok óta lábaim.
- Majd segítek, de nem garantálom, hogy hátamra tudlak venni így.
- Semmi baj – suttogta vissza, majd folytatta a kis darab kenyérféle ételt.
Christensen felállt, és elkezdte fűrészelni az egyik gerendát. Tino megette az ételt is, amit kapott, mikor valamire figyelmes lett.
- Mit érzel?
- Ember…
- Erre tart?
- Nem tudom, lehet hogy csak a szél hozza be. Minden éjjel éreztem. Reménykedtem, hogy te vagy, de sose a tied volt.
- Hallasz valamit?
- Nem. Mivel a falu mellett vagyok, szerintem csak valakinek kis vagy nagy dolga volt, és emiatt jött ki. Bocsi hogy megzavartalak.
- Utálom ezt mondani, de ez a ketrec azért ilyen erős és strapabíró, mert az öcsém csinálta. Amikor kicsi volt, már akkor is fafaragással szerette tölteni az időt. Gyerekjátékokat csinált, amit anyám eladott itt, később asztalok, székek, polcok, és minden más, akár kérésre is. Irigykedtem a kézművességére. De szerettem, amiket csinál. Sőt jól főz.
- Ezt is csinálta, én ettem?
- Igen. Bár van EGY kaja, amit ki nem állhatok. Pár éve kezdődött, fogtunk sok halakat, de ő nem sózta meg eléggé és megromlottak, úgy eladta, és a vevőinek tetszett. Többször is megcsinálta, és egyszer már maga is kipróbálta és mondta, hogy finom, de sose bízok benne! Szóval, azon kívül, BÁRMIT megehetsz, amit ő csinál! – vigyorgott, bár alig látszott a vigyora a setétben.
Tino halk kuncgása hallatszott, ami hasonlóra késztette a férfit. De próbálták halkan tartani hangjukat.
Egyik rúd már félig ki volt vágva, megragadta, és megpróbálta maga felé húzva kitörni, de ekkor valami fejbe csapta és teljes setétség borult rá.
- Szóval tényleg igaz volt, – szólt egy hang a setétben. – egy férfi eljön, és megpróbálja éjjel kiszöktetni a drága foglyom. De sose gondoltam volna, hogy pont te vagy az, Christen.
- Hákon… hol tartod őt? – kérdezte magától nagyon halkan, majd a falut megkerülve hátulról közelítette meg a kis házat. Óvatosan körbejárta a házat, megbizonyosodva, hogy ő és felesége is alszik.
Várt egy kicsit, mikor már teljesen biztos volt, hogy alszanak. Nem kint volt a ház körül, egyértelműen valaki el is lophatta volna ezt a szép zsákmányát. Christensen viszont tudta, hogy hol van Hákon titkos kis raktára. Bár így már nem is volt annyira titkos. De csak ő és pár barátja tudta, akikben bízik. Christensen volt az egyik.
Feltörte az ajtót, ami kicsit hangosabb volt a kelleténél. Mivel elég messze volt a legközelebbi háztól, így reménykedett, hogy nem hallotta meg senki. Mozgolódás hallatszott bentről. Nem egér, vagy más kistermetű lényé, és ez megnyugvás volt számára.
- Tino? – szólt be a setétbe.
- Christensen…? – hallatszott vissza egy kicsit erőtlen, félig suttogó hang.
Gyorsan besietett, és próbálta megszokni a setétséget. Meglátta a ketrecet, ahol benne ült erőtlenül a fiatal trollfiú.
- Sajnálom, hogy nem jöttem, de… nem tudtam
- Itt vagy…
- Tessék – adta át a vizet. – ez is legalább valami.
Tino nem bírta felemelni az egyik kezét, másik is teljesen remegett. Végül Christensen tette a szájához. Mikor már félig kiitta, elvette, majd kinyitotta a táskáját, hogy ki tudja vágni a ketrecet.
- Berwald… - mondta, kicsit elérzékenyülve arra, amit látott.
- Ki az? – kérdezte Tino érdelődve.
- Az öcsém. – Kivett egy kis kaját a szerszámok közül. – Tessék.
Tino elvette fél kézzel és lassan enni kezdte. Christensen leült, és újra a fejét kezdte el fogni.
- Mi a baj?
- Csak kaptam otthon a fejemre, és még mindig lüktet néha. Fel tudsz állni?
- A ketrec alacsony. Én nem tudok felállni itt. Nem érzem már napok óta lábaim.
- Majd segítek, de nem garantálom, hogy hátamra tudlak venni így.
- Semmi baj – suttogta vissza, majd folytatta a kis darab kenyérféle ételt.
Christensen felállt, és elkezdte fűrészelni az egyik gerendát. Tino megette az ételt is, amit kapott, mikor valamire figyelmes lett.
- Mit érzel?
- Ember…
- Erre tart?
- Nem tudom, lehet hogy csak a szél hozza be. Minden éjjel éreztem. Reménykedtem, hogy te vagy, de sose a tied volt.
- Hallasz valamit?
- Nem. Mivel a falu mellett vagyok, szerintem csak valakinek kis vagy nagy dolga volt, és emiatt jött ki. Bocsi hogy megzavartalak.
- Utálom ezt mondani, de ez a ketrec azért ilyen erős és strapabíró, mert az öcsém csinálta. Amikor kicsi volt, már akkor is fafaragással szerette tölteni az időt. Gyerekjátékokat csinált, amit anyám eladott itt, később asztalok, székek, polcok, és minden más, akár kérésre is. Irigykedtem a kézművességére. De szerettem, amiket csinál. Sőt jól főz.
- Ezt is csinálta, én ettem?
- Igen. Bár van EGY kaja, amit ki nem állhatok. Pár éve kezdődött, fogtunk sok halakat, de ő nem sózta meg eléggé és megromlottak, úgy eladta, és a vevőinek tetszett. Többször is megcsinálta, és egyszer már maga is kipróbálta és mondta, hogy finom, de sose bízok benne! Szóval, azon kívül, BÁRMIT megehetsz, amit ő csinál! – vigyorgott, bár alig látszott a vigyora a setétben.
Tino halk kuncgása hallatszott, ami hasonlóra késztette a férfit. De próbálták halkan tartani hangjukat.
Egyik rúd már félig ki volt vágva, megragadta, és megpróbálta maga felé húzva kitörni, de ekkor valami fejbe csapta és teljes setétség borult rá.
- Szóval tényleg igaz volt, – szólt egy hang a setétben. – egy férfi eljön, és megpróbálja éjjel kiszöktetni a drága foglyom. De sose gondoltam volna, hogy pont te vagy az, Christen.
No comments:
Post a Comment